Google hírdetés

2010. október 22., péntek

Sémák alkalmazása telefonon keresztül

Ha az előzőekben tárgyalt sémákat nem tudod személyesen alkalmazni, akkor a telefon egy logikus megoldásnak tűnhet. Persze ennek az eszköznek is megvan a maga előnye és hátránya.

Általában kijelenthetjük azt, ha valakiből eleve hiányzik a sémák alkalmazásának képessége, akkor az az illető nemigen fogja tudni érvényesíteni magát telefonon keresztül sem. Persze arra jó, hogy találkozót beszéljetek meg; ha pedig már találkoztatok, akkor sokkal jobban érvényesítheted személyes varázsodat (hangod, pillantásod, miegyéb..) - de igazából telefonon csak annyit intézz el, amennyit feltétlenül muszáj.

Akik a telefonon keresztüli csábítást pártolják, általában azzal érvelnek, hogy mivel a vonal másik végén levő illetőt senki nem látja (főleg az nem, akivel beszél) ezért szabadabban viselkedik.

Ez lehetséges - sőt biztos is - hogy így van, azonban telefonon keresztül igazából abban a helyzetben érdemes a csábítást alkalmazni, ha némi vonakodást érzel a másik fél irányából, és úgy gondolod, nem egészen biztos abban, hogy szeretne személyesen találkozni veled. (Például ha még előtte nem látott, a Neten keresztül dumáltatok eddig, egy ismerős ismerőse, stb.) Hatalmas különbség van ugyanis aközött, hogy valakinek a hangjához beszélsz vagy ott van személyesen melletted.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése